Nyomtatás

A Heves Megyei Védelmi Bizottság sajtóközleménye

- .

A hét közepétől várható téli rendkívüli időjárási helyzetre történő felkészülésről, valamint a lakosság részéről követendő magatartási szabályokról.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján a hét közepétől jelentős napi átlaghőmérséklet- csökkenéssel, több napos intenzív hóeséssel, valamint ezzel összefüggő hóátfúvásokkal kell számolni. A rendkívüli téli időjárási helyzetre történő felkészülés keretén belül az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának megóvása érdekében a Heves Megyei Védelmi Bizottság 2012. február 1-jén rendkívüli ülést tartott. Az állandó tagokon kívül meghívásra kerületek a bizottsági ülésre azon közigazgatási, önkormányzati, karitatív, a lakosság alapellátását biztosító szervek, szervezetek és szolgáltatók, amelyek alaprendeltetésükből adódóan esetleges sérülékenységük, meghibásodásuk, fennakadásuk esetén komoly fennakadást okoznak a lakosság ellátásában. Emellett az ülésen részt vettek a helyi védelmi bizottságok elnökei is, akik még aznap összehívták saját bizottságaikat, hogy a megyei ülésen meghatározott feladatokat az illetékességi területeiken jelentkező helyi sajátosságok figyelembevételével végrehajtassák.

A lakosság részére ajánlott magatartási szabályok:
Ha van ideje felkészülni a hóviharra, a következő lépéseket tegye meg:
•    Folyamatosan figyelje a híradásokat.
•    Készítsen elő hólapátot, sót, homokot, elemes rádiót és zseblámpát, tartalék elemeket.
•    A mobiltelefonját töltse fel, szerezzen be tartalék akkumulátort.
•    Halmozzon fel tartalékokat vízből, nem romlandó élelmiszerekből, gyógyszerekből.
•    Szerezzen be hordozható alternatív fűtőtestet és tűzhelyet.
•    Halmozzon fel tartalékokat tüzelőanyagból.
•    Készítsen elő meleg ruhákat.
•    Víztelenítse a kinti csapokat, nehogy a fagyás miatt elrepedjenek a csövek, és a víz elárassza a házat.

A hóvihar alatt:
•    Maradjon a lakásában, húzza le a redőnyöket, csukja be a spalettákat.
•    Fogyasszon magas energiatartalmú ételeket és meleg italokat.
•    Ne végezzen megerőltető fizikai és kockázatos tevékenységet, hiszen egy esetleges baleset esetén a hóesés intenzitásától függően lehet, hogy a mentők sem tudják megközelíteni a házat.
•    Ne mozduljon ki, hacsak nem muszáj.
•    Semmiképp se tegyen meg gyalog hosszabb távokat, főleg egyedül.
•    Ha ki kell mennie az épületből, mindenképp öltözzön fel vastagon és rétegesen, ne hagyja semelyik testrészét fedetlenül, mert a hideg és az erős szél együtt hamar fagyási sérüléseket okozhat. Viseljen sapkát (a legtöbb testhőmérséklet a fedetlen fejen át távozik).
•    Ha lakását a lehullott hó elzárta a külvilágtól, értesítse a hatóságokat, akik a segítségére sietnek majd, és készüljön fel az esetleges hosszabb benntartózkodásra.

Otthonunkban:
Átmeneti áram- ill. energia kimaradás esetére:
•    Hagyományos tüzelőberendezés (pl. kandalló) használata esetén különös figyelemmel kell lenni a tűzmegelőzésre, füstelvezetésre.
•    Azokat a PB gázzal üzemelő fűtőkészülékeket, amelyek nincsenek a kéménybe kötve, vagy az égéstermékek szabadba történő kivezetése más módon nem megoldott, soha ne üzemeltesse folyamatosan zárt térben. A helyiség nagyságától és a fűtési fokozattól függően legalább egy-másfélóránként szellőztetni kell a helyiséget, ellenkező esetben a felgyülemlő égéstermékek mérgezést okozhatnak.
•    A gázszolgáltatás ideiglenes kimaradása esetén ne hagyja nyitva a fűtőkészülék elzárócsapját!
•    Gondoskodjék szükség-világítóeszközökről (pl. petróleumlámpa és petróleum, palackról működtethető gázlámpa, elektromos lámpa).
•    Tartson üzemképes állapotban egy elemről működtethető rádiót, és biztosítson hozzá tartalék elemeket.
•    Tároljon otthonában egy hétre elegendő élelmiszert az egész család számára.
•    Legyenek otthon alapvető gyógyszerek, kötszerek, ha csecsemő van a családban, számára tápszerek.
•    Csak a legszükségesebb telefonhívásokat bonyolítsa le, mert a hálózatra a mentésben résztvevőknek van szüksége.

Utazáshoz:
•    Szélsőséges időjárási viszonyok között nem biztonságos az utazás, különösen, ha nagyobb távolságra kell eljutni!
•    Ha feltétlenül szükséges útnak indulni, mindig kísérő társsal tegye, és csak abban az esetben, ha meggyőződött róla, hogy úti célját biztonsággal eléri, és a visszautazás feltételei is biztosítottak.
•    Ha nagyobb távolságot kell gyalogosan megtennie, öltözzön rétegesen, felsőruházata lehetőleg legyen vízhatlan, vigyen magával meleg kávét vagy teát.
•    Gépkocsival csak akkor induljon el, ha feltétlenül szükséges, ha gépjárműve megfelelő műszaki állapotban van, és rendelkezik a biztonságos téli üzemeléshez szükséges felszereléssel (téli gumiabroncsok, hólánc, tartalék üzemanyag, elakadás esetére lapát vagy ásó, homok, stb.). Ebben az esetben sem tanácsos egyedül elindulni.
•    Indulás előtt a gépkocsijában helyezzen el meleg takarót, elektromos kézilámpát, meleg italt, legalább egy napi étkezésre elegendő élelmiszert.
•    Legyen felkészülve, hogy gépkocsija bármikor elakadhat és esetleg csak napok múlva fogják kiszabadítani. Öltözetét úgy állítsa össze, hogy szükség esetén gyalog is képes legyen folytatni útját.
•    Amennyiben hosszabb időt (néhány órát) kénytelen álló gépjárművében tartózkodni, a motor járatásával fűtheti az utasteret, de ne felejtsen el legalább tíz-tizenöt percenként szellőztetni. Az álló jármű utasterébe ugyanis kipufogó gázok szivároghatnak, amelyek súlyos rosszullétet, esetleg halálos balesetet okozhatnak.
•    Alkoholt soha ne fogyasszon a hideg elleni védekezés céljából! Kezdeti élénkítő hatása után csökkenti a fizikai teljesítőképességet, fáradságot, bágyadtságot okoz, illetve csökkenti a helyzetfelismerő- és ítélőképességet, amely ilyen helyzetben életveszélyes lehet.

Bővebben...

A Heves Megyei Védelmi Bizottság sajtóközleménye
2012.02.02