Nyomtatás

Kormányhatározat a 2014-2020-as tervezési feladatokról

- .

Kormányhatározat rendelkezik a 2014–2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásának tervezésével és intézményrendszerének kialakításával összefüggő aktuális feladatokról.

 

 

Az 1600/2012. (XII. 17.) Kormányhatározat meghatározza azokat a célokat és alapelveket, amelyeket a 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásának tervezése, illetve a kapcsolódó intézményrendszer kialakítása során érvényesíteni kell. Emellett felkéri a nemzetgazdasági minisztert, hogy az érintett tárcák bevonásával koordinálja a 2014-2020 közötti EU-alapok felhasználásának tervezését, az EU-val kötendő partnerségi megállapodás és az operatív programok (OP-k) kidolgozását, azok szakmai tartalmának meghatározása érdekében bevonva az érintett minisztereket. A partnerségi megállapodás első tervezetét, valamint az OP-k fő irányait és prioritásait január 31-ig kell a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság elé terjesztenie, az OP-k első tervezetét pedig február 28-ig. A kormányhatározat emellett számos egyéb, a 2014-2020-as tervezéssel kapcsolatos feladat végrehajtását írja elő konkrét határidőkhöz kötve.

A jogszabály meghatározza a források felhasználására irányuló operatív programok körét is. A jelenleg érvényes vidékfejlesztési programot társfinanszírozó Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból – az Európai Halászati Tengerészeti Alappal együtt – az egyelőre „Vidékfejlesztés, halászat” indikatív névvel ellátott OP-t finanszírozzák. Szakmai tartalmának meghatározásáért első helyen a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) felel, és szintén ezt a tárcát jelöli ki a kormányhatározat a program Irányító Hatóságaként. A VM emellett a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal együtt a Környezeti és Energetikai Hatékonysági OP elsődleges tartalmi felelőse.

A kormányhatározat a Magyar Közlöny 2012. évi 171. számában jelent meg, szövege a cikk alján, csatolt mellékletként elérhető.

1600/2012. (XII. 17.) Kormányhatározat148.18 KB

Forrás: www.umvp.eu