Nyomtatás

BENYÚJTHATÓK A LEADER PROGRAM 3. PÁLYÁZATI KÖRÉHEZ TARTOZÓ PROJEKT ÖTLET ADATLAPOK!

- .

 

MEGJELENT AZ EMVA TÁRSFINANSZÍROZÁSÚ INTÉZKEDÉSEK IRÁNYÍTÓ HATÓSÁGÁNAK 45/2013. SZÁMÚ (V. 29.) KÖZLEMÉNYE.

A LEADER Program harmadik körét az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 35/2013. (V. 23.) VM rendelet szabályozza, továbbá irányadó háttérjogszabály az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet, amely a támogatásokra vonatkozó általános előírásokat tartalmazza. Tájékoztatjuk a Tisztelt érdeklődőket, hogy e pályázat elkészítését segítő 91/2013 (VI. 06.) MVH Közlemény is elérhető.

A LEADER Program harmadik pályázati körének meghirdetése előtt a LEADER HACS-ok felülvizsgálták a HVS-eiket és azok alapján összeállították a LEADER Intézkedési Tervüket. A LEADER Intézkedési Tervben rögzítették az illetékességi területükön támogatandó célokat és a támogatások feltételeit. Az intézkedések tartalma ad alapot a LEADER HACS-ok Helyi Bíráló Bizottságának arra, hogy a LEADER HACS-hoz az intézkedésekre beérkező projektötletek támogathatóságáról döntsön. A HBB döntési kompetenciája kizárólagos, mivel csak az a projekt kaphat támogatást, amely a HBB támogatói döntésében részesül!

A LEADER Program harmadik pályázati körében a pályázati rendszer általános leírását, a pályázati rendszer felépítését és a pályázatok benyújtásának módját és rendjét a jelen közlemény mellékletét képező „Eljárásrend a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia LEADER Tervének végrehajtása érdekében" című dokumentum mutatja be. Az 1. sz. és 2. sz. melléklet a pályázat benyújtási folyamatot szemlélteti.

A közzétett LEADER Intézkedési Tervek legfőképpen tartalmazzák a támogatható célokat, tevékenységeket, az ügyfélkört, az igényelhető minimum és maximum összegeket, a támogatható településeket, valamint a támogatási kritériumokat és azokat a csatolandó dokumentumokat, amelyekre a HBB-nek szüksége van az előzetes támogatási döntések meghozatalához. A HBB döntési kompetenciája kizárólagos, előzetes támogatási döntés nélkül az ügyfél pályázata elutasításra kerül.

A projekt ötleteket az IH közleményben kitöltési útmutatóval közzétett projekt adatlapon kell benyújtania az ügyfélnek a területileg illetékes LEADER HACS-hoz. A projekt adatlap kitölthető változata,projekt adatlaphoz tartozó formanyomtatványok és tájékoztató dokumentum, eljárásrend, valamint a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia is elérhető az alábbi linkeken:

 

 

35/2013. (V.22) VM rendelet (2.57 MB)

45/2013. (V.29.) IH közlemény (550.69 kB)

91/2013. (VI.06.) MVH Közlemény - FRISS

Zagyvaság HVS 2013 (1.41 MB)

Zagyvaság LEADER Intézkedési tervek (523.75 kB)

Projekt adatlap 2013 - SZERKESZTHETŐ (99 kB)

Együttműködési megállapodás - SZERKESZTHETŐ (80.5 kB)

Üzleti terv - SZERKESZTHETŐ (192 kB)

LEADER eljárásrend (833.61 kB)

Helyi Bíráló Bizottság eljárásrendje (1.22 MB)

LEADER HACS Egyesületek azonosító számai, nevei és weblapcímei (266.88 kB)

2007. évi XVII. törvény

23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet - Végrehajtási rendelet


A fent említett dokumentumok az alábbi linken egy .zip fájlba csomagolva is elérhetők ezen a linken: http://ge.tt/6dsMz6i/v/0?c

KIEGÉSZÍTÉS A LEADER PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁHOZ:

Magánszemély pályázó esetén, az alábbi jogosultságokkal kell rendelkeznie:

Ügyfél regisztrációs szám:
Igényelhető: G0001 jelű formanyomtatványon, az illetékes MVH kirendeltséghez való benyújtással (MVH Heves megyei Kirendeltsége - 3301 Eger, Pf.:169)

http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/ugyfelnyilvantartas/g001_ugyfel_regisztracios_adat_20091115_1007395


Ügyfélkapu belépés: (ügyfélkapu belépéssel csak természetes személy rendelkezhet) Igényelhető: illetékes okmányirodákban

Civil szervezet, vállalkozó, önkormányzat, egyház pályázó esetén, az alábbi jogosultságokkal kell rendelkezni:

Az ügyfélkapus feltöltés csak magánszemély végezheti el meghatalmazottként, akinek rendelkeznie kell ügyfélkapuval, MVH ügyfél regisztrációs számmal.

Ügyfélkapu belépés: a pályázatot feltöltő személy nevére, mert ügyfélkapu belépéssel csak természetes személy rendelkezhet.Igényelhető: illetékes okmányirodákban
MVH Ügyfél regisztrációs szám:

Szükséges a pályázó szervezet nevére és a pályázatot feltöltő (meghatalmazott) nevére is igényelni.
Igényelhető: G0001 jelű formanyomtatványon, az illetékes MVH kirendeltséghez való benyújtással (MVH Heves megyei Kirendeltsége - 3301 Eger, Pf.:169)

http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/ugyfelnyilvantartas/g001_ugyfel_regisztracios_adat_20091115_1007395

A regisztrációs laphoz csatolandó mellékletek miatt mindenképp olvassák el a kitöltési útmutatót is.

MVH jelszó a pályázó szervezet részére:

A pályázó szervezet MVH Ügyfél regisztrációs kódjának kézhezvétele után igényelhető: a G946 jelű formanyomtatványon, az illetékes MVH kirendeltséghez való benyújtással (MVH Heves megyei Kirendeltsége - 3301 Eger, Pf.:169)

http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/egyebek/tajekoztatok/g946_adatlap_es_kitoltesi_utmu_20091115_1007401

Miután az MVH jelszó is rendelkezésre áll, megtörténhet a meghatalmazás elektronikus felületen való kitöltése.

Amennyiben kérdése merül fel, keressen bennünket telefonon, e-mail-en, illetve telefonos időpont egyeztetés után személyesen munkaszervezeti irodánkban.

Sikeres pályázást kívánva,


Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület munkaszervezete

Helyi Bíráló Bizottság üléseinek ütemterve:

2013. június 6. (csütörtök) 16 óra

2013. június 10. (hétfő) 16 óra

2013. június 13. (csütörtök) 16 óra

2013. június 17. (hétfő) 16 óra

2013. június 24. (hétfő) 16 óra

2013. július 1. (hétfő) 16 óra

A felsorolt időpontoktól rendkívüli jelleggel a Bizottság eltérhet, amely tényt az Egyesület honlapján tesszük közzé.

Tájékoztatjuk a Tisztelt ügyfeleket, hogy a projektjavaslatok forráskimerülésig kerülnek elbírálásra.