Nyomtatás

Megalakult a LEADER Egyesületek Szövetsége

- .

LESZalakulokozgyules20131029 22013. október 29-én, 62 LEADER Helyi Akciócsoport közreműködésével Tatárszentgyörgy-Sarlóspusztán létrejött a LEADER Egyesületek Szövetsége országos hatáskörű civil szervezet melynek célja a LEADER szervezetek szakmai munkájának segítése.

 

Az országos ernyőszervezetként működő egyesület vállalja fel a hazai LEADER módszer elveinek megfelelő vidékfejlesztési program szakmai képviseletét, a Helyi Akciócsoportoknál felhalmozódott tudás- és tapasztalat összegyűjtését és megosztását, valamint az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósítandó program népszerűsítését. A szervezet további céljai között szerepel az együttműködés a vidékfejlesztéssel foglalkozó állami és önkormányzati szervekkel a területfejlesztési és területrendezési feladatok ellátásában, valamint a nemzetközi kapcsolatok erősítése a vidékfejlesztés területén.

 

Az alakuló ülésen részt vett dr. Maácz Miklós, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, és Tar Gyula megbízott igazgató, osztályvezető, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási Képzési és Vidékfejlesztési Intézet képviseletében.

Az országos szervezet megalakulásában a Magyarországon működő LEADER Helyi Akciócsoportok közel fele, 46 alapító tagszervezet vett részt.  Mind a hét magyarországi régió képviselteti magát a megalakult egyesületben, és a szervezethez való csatlakozás lehetősége továbbra is nyitva áll a Helyi Vidékfejlesztési Akciócsoportok előtt.

LESZ alakulokozgyules20131029Az alakuló közgyűlésen a tagság a LEADER Egyesületek Szövetségének elnökévé választotta dr. Finta Istvánt, a Mecsek – Völgység – Hegyhát Egyesület elnökét. A szervezet alelnöke Rácz Judit a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezet vezetője, és Gelencsér Géza, Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület elnöke. 

A közgyűlés által választott  Elnökség tagjai:  Hutvágnerné Kasper Judit munkaszervezet vezető, „A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület, Kodák József munkaszervezet vezető, Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület, Szabó Tibor munkaszervezet vezető, Zala Termálvölgye Egyesület, Szendrői Júlia munkaszervezet vezető, Völgy-Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület, Dr. Szemán Ákos munkaszervezet vezető,  Dél-Zemplén Fejlődéséért LEADER Egyesület, Völgyi Tamás titkár, Szinergia Egyesület.

A Felügyelő Bizottság elnöke Bíróné Nagy Csilla munkaszervezet vezető, Hortobágyi LEADER Egyesület, a bizottság tagjai: Dr. Vén Gabriella munkaszervezet vezető, Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület, és Szabó István elnök, Tisza-Tó Térsége LEADER Egyesület.

A LEADER Egyesületek Szövetsége, (rövid nevén LESZ), erősítve a LEADER Helyi Akciócsoportok pozitív megítélésének támogatását Etikai Bizottságot hozott létre, melynek elnöke Dr. Orcsik István, a Hortobágyi LEADER Egyesület elnöke, a testület tagjai: Pál Zoltán elnök, Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület, Hargitai Katalin főtitkár, Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület, Horváth Márton munkaszervezet vezető, Mecsekvidék Egyesület, Vida Tamás elnök, Nagykunságért Vidékfejlesztési Egyesület.

A helyi fejlesztéspolitikai feladatok ellátására Magyarországon 95 LEADER Helyi Akciócsoport működik. A LEADER szervezetek összefogására létrejött LEADER Egyesület Szövetsége fontos célkitűzése a vidéki területek egységes fejlesztésének előmozdítása, valamint a vidék-város partnerség erősítése, különösen a 2014-2020 közötti időszakban. 

 Az alakuló ülésen készült képek a galériában megtekinthetők.

Forrás: www.leaderkontakt.hu