Nyomtatás

Indul a 2014-20 közötti programozási időszakra történő felkészülés

- .

Megkezdődik a 2014-2020-as időszakra a Helyi Fejlesztési Stratégiához kapcsolódó tervezési terület előzetes elismertetési eljárása. A szerveződési szándékot február 21-ig kell jelezni.

 

Indul a tervezési területek elismertetéseMegjelent az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5./2014 (II. 6.) közleménye a 2014-2020 közötti programozási időszakra történő felkészülésről és a Helyi Fejlesztési Stratégiához (HFS) kapcsolódó tervezési terület előzetes elismeréséről.

 

Cél a 2014-2020 közötti programozási időszakra való felkészülés, valamint az ehhez kapcsolódó felkészítő támogatás igénylése a Helyi Fejlesztési Stratégia (a továbbiakban: HFS) megalkotására. A HFS tervezési terület előzetes elismerése alapján a résztvevő szervezetek a 2014-2020 közötti programozási időszakra való felkészítő, valamint a HFS megírására vonatkozó képzésben vesznek részt, amely végeztével megkezdhetik a HFS kidolgozását.

 

2015. év végéig az újonnan megalakuló, valamint a 2007-2013-as programozási időszakban tevékenykedő Helyi Akciócsoportok (HACS-ok) párhuzamosan fognak működni, mivel egyszerre kell lezárni a 2007-2013 közötti időszak programját és elindítani a 2014-2020-as programot. A 2007-2013 közötti programozási időszakra létrejött HACS-ok a programozási időszak végéig, változatlan formában végzik feladatukat. A 2014-2020-as időszakra történő felkészülés érdekében megalakuló szervezetek HACS-ként történő elismerése 2015. elejére várható. A felkészülő szervezetek lehetnek a jelenlegi HACS-ok változatlan formában, lehetnek megváltozott földrajzi illetékesség mellett és lehetnek teljesen új szervezetek.

 

A szerveződési szándékot az Irányító Hatóság 5./2014 (II. 6.) közleményének közzétételétől számított 15 napon belül szükséges jelezni a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

 

A közlemény és mellékletei a www.umvp.eu honlapon a Dokumentumtár menüpont alatt, a Közlemények között található, illetve ide kattintva közvetlenül elérhető.