Nyomtatás

Több mint 3000 nyertes a Fiatal Gazda Programban

- .

A Miniszterelnökség az ifjú, képzett agrárvállalkozók helyzetbe hozása és a 2007-2013-as uniós fejlesztési időszak maximális forráskihasználása céljából ötödik alkalommal írt ki pályázatot a fiatal gazdák számára. Ennek köszönhetően a kormány összesen több mint 8000 fiatal termelőt támogatott mintegy 97 milliárd forinttal, amelyet az induló gazdaságok fejlesztésére és versenyképességük növelésére fordíthatnak a nyertes pályázók.

 

A pályázatok célcsoportjaként azokat a 18 és 40 év közötti ifjú gazdákat jelölte meg a Miniszterelnökség, akik először kezdenek gazdálkodni mezőgazdasági üzem vezetőjeként, megfelelő szakmai tudással, végzettséggel rendelkeznek, és vállalták, hogy gazdaságukat legalább 5 évig egyéni vállalkozóként vezetik.

 

A támogatás a vállalkozás elindításához, a birtokszerkezet átalakításához, a mezőgazdaságban dolgozók korösszetételének javításához, valamint a vidék népességmegtartó erejének növeléséhez járul hozzá.

 

A Miniszterelnökség a 2015. május 18. és június 1. között újra megnyitott pályázat esetében 100 pontnál húzta meg a minimálisan elérendő ponthatárt. A jelenleg rendelkezésre álló mintegy 37,8 milliárd forint uniós forrásból több mint 3000 ifjú agrárszakember növelheti gazdasága versenyképességét.

 

 
Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

 

Az Irányító Hatóság a 2007-2013 programozási időszak támogatásainak maximális forrásfelhasználása érdekében döntött továbbá a kifizetési kérelmek benyújtási határidejének meghosszabbításáról is.

 

Ennek értelmében a nyertes gazdálkodóknak 2015. szeptember 30. helyett 2015. október 21-ig lesz idejük elkészíteni és benyújtani a kérelmet. Ezt követően még az idei évben a támogatás 90 százalékát megkapják a nyertes pályázók. A maradék 10 százalék kifizetésére 2016-ban kerül sor.

 

A 2014-2020-as vidékfejlesztési programban is fontos célkitűzés a fiatal gazdák támogatása. A munkaerő-igényes ágazatokba történő intenzív forrásbevonás erősíti a vidék munkahelyteremtő és megtartó-képességét, stabil jövedelmet biztosít a mezőgazdaságból élők számára.

 

Az új ciklusban a Vidékfejlesztési Program keretében mezőgazdasági vállalkozás létrehozására 38 milliárd forintot, a fiatal és képzett mezőgazdasági szakemberek beruházásainak támogatására pedig mintegy 39 milliárd forintot különített el a kabinet.

 

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

 

forrás: (Miniszterelnökség)