Nyomtatás

Hungarikum nap

Írta: Csépe László - .

A hungarikumok ne múzeumi kategóriák legyenek!

Fontos, hogy a hungarikumok ne múzeumi kategóriák, hanem a mindennapi élet részei legyenek – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Túrkevén.

Fazekas Sándor a városban rendezett hungarikum nap megnyitóján arról beszélt: a Kárpát-medence legtávolabbi sarkaiban is találhatók olyan értékek, amelyekben generációk tudása, odafigyelése, hite összpontosul. A Nagykunságra, ezen belül Túrkevére is igaz ez, hiszen ezt a vidéket és települést olyan gazdag népi hagyomány, épített örökség és szellemi kincs jellemzi, amelyekre érdemes odafigyelni.

A tárcavezető hangsúlyozta: reményei szerint a hungarikumok sorát is gyarapíthatja majd a térségben nagy hagyományokkal rendelkező kunhímzés. Arra biztatta a jelenlévőket, hogy szervezzék meg a kunhímzés hungarikummá nyilvánítását, és készüljön minél több ilyen motívummal ékesített használati tárgy, illetve ruha.

Fazekas Sándor köszöntőjében aláhúzta: a hungarikumok a magyarság csúcsteljesítményei, amelyekre büszkék vagyunk. Hozzátette: Túrkeve mindig kiemelten kezelte értékeit és ez a munka új impulzusokat kaphat a mostani rendezvénytől, amikor a városban az ország minden tájáról érkezett hungarikumokat ismerhetnek meg az érdeklődők a magyar pálinkától a busójáráson át a szikvízig.

Fazekas Sándor elmondta: az elmúlt években országszerte háromszázat meghaladó számú helyi értéktár bizottság alakult, amelyekben több ezren dolgoznak az értékek számba vételén, megőrzésén és bemutatásán. Mára ezeket a szervezeteket hungarikum klubok, körök is kiegészítik – tette hozzá.

A tárcavezető közölte: az elmúlt két évben mintegy ezer pályázó nyert kisebb-nagyobb összeget a könyvkiadástól kezdve a hungarikum napok megszervezésén át a nagy fesztiválok értékőrző programjainak támogatására.

kormany.hu

forrás: www.umvp.eu