Nyomtatás

Gazdapiac az újhatvani plébánia udvarán

Írta: Csépe László - .

Termelői piacot nyitott a Váci Egyházmegye az újhatvani plébánia udvarán. A termelők saját termelésű portékáikat értékesítik, a vásárlók pedig minőségi termékekhez juthatnak hozzá.

 

Gazdapiac az újhatvani plébánia udvaránBeer Miklós megyéspüspök több mint egy évvel ezelőtt hozta létre Vácott a Püspöki Gazdapiacot, amelynek egyik célja, hogy újra összekösse a városi és a falusi embert. Ezt a példát követve – Szekeres Mihály atya kezdeményezésével – Bokros Levente atya és három kedves segítője elindította a helyi gazdapiacot, mind a vásárlók, mind pedig a termelők nagy örömére. Egy piac, ami lehetőséget ad a termelőknek saját készítésű vagy termelésű portékáik értékesítéséhez, ahol a vásárlók közvetlenül, a kereskedőket kikerülve minőséghez, tartósítószer- és adalékmentes magyar termékekhez juthatnak, ahol e két csoport találkozik és egy percre mindenki elfelejt rohanni. Mindenki talál ínyére valót, hisz a gazdák hoztak többek között zöldséget, gyümölcsöt, gyógynövényt, házi sajtot, kenyeret és mézet is.

A paletta bővíthető, hely még akad, így a szervezők várják olyan gazdák jelentkezését, akik 40 kilométeres körzeten belül ős- vagy kistermelői regisztrációval rendelkeznek, és szívesen csatlakoznának.

A megnyitóra szép számmal érkeztek érdeklődők és vásárlók, akik örömmel nyugtázták, hogy nem egy egyszeri alkalomról van szó, hiszen minden szombaton 8-12 óra között piacnap lesz a plébánia udvarán, amelyre mindenkit szeretettel várnak!

Forrás: vevi.vaciegyhazmegye.hu