Nyomtatás

Újabb tanyabuszok a vidéki térségek szolgálatában

Írta: Csépe László - .

Hamarosan újra pályázatot hirdet a kormány a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére. A pályázaton elnyerhető támogatás jelentősen segíti helyi közlekedés feltételeinek javítását – jelentette be Viski József agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a tanyák fejlődési lehetőségeit elemző szakmai műhelykonferencián.

A pályázatok – tervezett áprilisi – meghirdetésével a települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, non-profit szervezetek és egyházak önerő nélkül is lehetőséget kapnak a közösségi kistérségi szolgáltatás ellátásához szükséges gépjárművek beszerzésére.

 

A tervezés alatt álló új Vidékfejlesztési Programban is számos egyéb lehetőség áll a vidéki térségek felzárkózásának elősegítésére. Turisztikai, kézműves vagy bármely más specifikus helyi szolgáltatás támogatására várhatóan átalányköltséget számolhatnak majd el a pályázók.

 

Kiemelten érvényesül a jövőben az élelmiszertermelő mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a mezőgazdasági termelők munkahelyteremtő támogatása, versenyképességük növelése, innovációs fejlesztéseik ösztönzése. A LEADER a helyben benyújtott pályázatokról való döntéseket helyi szintre helyezi, ezáltal pályázati kiírásai útján támogatja a helyben felmerülő fejlesztési igények helyben való megvalósítását.

 

A 2014-2020-as program az előzőnél nagyobb hangsúlyt fektet a Helyi Fejlesztési Stratégiák minőségére, amelyek az előttünk álló időszakban a helyi gazdaság megerősítése mellett a kedvezőtlen társadalmi folyamatok enyhítését, a fenntartható gazdálkodást és az ökofalvak turisztikai fejlesztését támogatják. A 2014-2020-as programozási ciklus egységesített pályázati rendszerérében – így a LEADER-programban is – lényegesen egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb lesz, a pályázóknak sokkal kevesebb adminisztrációs teherrel kell szembenézniük.

 

Agrár-vidékfejlesztési célokra 2020-ig mintegy 1250 milliárd forint áll rendelkezésre. A kormány legfontosabb célja vidéki munkahelyek teremtése és a kézimunkaerő-igényes ágazatok koncentrált támogatása. Előreláthatólag Brüsszel májusban fogadhatja el a hazai programot.

 

forrás: Miniszterelnökség, Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárság


FRISSÍTÉS!

Megjelent az Irányító Hatóság 6/2015 számú közleménye a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-ben igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló rendelet megjelenéséről.

A megnyitásra kerülő két célterület keretében támogatás vehető igénybe új és már meglévő falu- és tanyagondnoki szolgáltatás fejlesztéséhez, a második célterület keretében pedig egyéb szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgáltatások fejlesztéséhez új gépjármű beszerzésének segítségével.

Kérem, hogy a közlemény megjelenéséről és annak tartalmáról, a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségről szíveskedjen tájékoztatni a HACS területén levő önkormányzatokat.

A közlemény megtalálható az alábbi linken:  http://umvp.kormany.hu/download/7/e0/e0000/IHk_2015_006_%28III_13%29_IHkozlemeny.pdf