Megjelent a pályázat a parlagfű elleni védekezést végző civil szervezetek számára
A parlagfű elleni védekezést végző civil szervezetek parlagfű irtására alkalmas eszközbeszerzésre 2015. január 1-jétől 2015. január 31-ig nyújthatják be pályázataikat. A rendelkezésre álló pályázati forrás összege 642 millió forint. Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 1.000.000 forinttól 5.000.000 forintig terjedhet.
Bemutatjuk értékeinket
Új sorozatot indítunk, melyben bemutatjuk térségünk értékeit. Elsőként a boldogi Tájházat.
Fejlesztéspolitikai Fórum 2014–2020-ról
2014. december 10-én a Miniszterelnökség, a NAKVI, valamint az MNVH közös szervezésében Fejlesztéspolitikai Fórumot tartottak a budapesti Vajdahunyadvárban a 2014–2020 közötti uniós programozási időszakról.
Figyelem! Rendelet módosítások!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 12/2014. (XII.30.) MvM rendelet módosította többek között az alábbi, az EMVA-t érintő jogszabályokat:
Pályázat helyi értéktárakra
Az agrártárca és a Hungarikum Bizottság a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására nyílt pályázatot hirdet.
Ünnepi nyitvatartási rend
Tisztelt Ügyfeleink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület munkaszervezete 2014. december 24. és 2015. január 1-e között megváltozott ügyfélfogadási rendet tart.
Ezen időszak alatt az egyesület irodája (3000 Hatvan, Balassi Bálint út 3.) zárva lesz, azonban mobiltelefonos ügyfélszolgálatot tartunk.
Hargitai Katalin 0670/332-1578
Szőke Józsefné 0670/333-9660
Krakóczki Éva 0620/236-8600
Csépe László 0670/372-4873
Kifizetés igénylés 2014. december 31-ig!
III. tengelyes és LEADER kifizetési kérelmekhez tartozó közlemények
Benyújtási időszak: 2014. augusztus 1. – 2014. december 31.
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK! KÉRJÜK JÖJJÖN EL! Meghívó "IFINFO" projekt nyitókonferenciájára
Tájékoztatjuk a tisztelt érdeklődőket, hogy a Térségek közötti együttműködések támogatása keretében megvalósuló "IFINFO" című projekt nyitókonferenciájának programja bővült. A helyszín és az időpont NEM változott! Szeretettel várjuk Önöket 2014. december 12-én, a petőfibányai Művelődési Házban! A részletes program a cikk folytatásában!