Nyomtatás

Hargitai Kataliné idén a díszpolgári cím

Írta: Csépe László - .

Ünnepélyes képviselőtestületi ülésén kitüntetéseket adott át Hatvan önkormányzata ma délelőtt a Grassalkovich-kastélyban. A díszpolgári címet Hargitai Katalin, közoktatási szakértő kapta meg.



A kitüntetettek és a városzászlók bevonulása, illetve a Himnusz eléneklése előtt Horváth Richárd polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármester nyitotta meg a dísz testületi ülést. A politikus az év egyik legfontosabb eseményének nevezte az elismerések átadását, hiszen olyan személyek részesülnek elismerésben, akik önzetlenül, a város közösségéért dolgoztak, és öregbítették Hatvan hírnevét. – A helyszín is különleges, a felújított Grassalkovich-kastély ugyanis a város megújulásának jelképe – hangsúlyozta Horváth Richárd.

 

Hatvan városának díszpolgári címét idén Hargitai Katalin, közoktatási szakértő kapta meg. A kitüntetés olyan személyeknek adományozható, akik a város fejlődéséért dolgozva kimagasló eredményt ért el, maradandót alkotott vagy elősegítette a település lakosságának előrehaladását, illetve nemzetközileg növelte a város tekintélyét.

 

 Hargitai Katalin ezer szállal kötődik a városhoz, ismert és megbecsült hatvani lakos – fogalmazott méltató beszédében Szabó Zsolt fejlesztési államtitkár, a térség országgyűlési képviselője. Életútját ismertetve elmondta: A Bajza Gimnáziumban érettségizett, majd a gondoskodó kötelességtudat, a kisiskolások szeretete természetessé tette Katalin számára a tanítói pálya választását. Utolsó éves főiskolásként lehetősége nyílt megkezdeni a tanítást az 1-es iskolában, ezért inkább levelező tagozaton fejezte be a képzést. Az 5-ös suli 1979-ben hívta őt, majd az évek hosszú során az iskola és Hargitai Katalin neve gyakorlatilag egybeforrt. A nyolcvanas években, pártonkívüliként oktatásszervezéssel kezdett foglalkozni a Hatvani Tanács művelődési és oktatási osztályán. A rendszerváltás után iskolaigazgató lett, ekkor kezdődött a város oktatásának egyik legizgalmasabb és legsikeresebb általa vezetett kísérlete, az 5-ös iskola tantestületének és a hatvani minőségbiztosított oktatási rendszer alapjainak a lerakása – fejtette ki Szabó Zsolt.

 

Hargitai Katalin városi szinten is meg akarta valósítani az iskolában elismert működési modellt. 1994-2010 között önkormányzati képviselő volt, független civilként. A korábbi városvezetés oktatás átalakítási koncepciójával kibékíthetetlen ellentétbe került, ezért alig fél évvel 2002-es alpolgármesteri kinevezése után lemondott tisztségéről. Jelenleg is több civil szervezet tanácsadója, és példaértékű a ragaszkodása Hatvanhoz – méltatta a díjazottat Szabó Zsolt.

 

A város díszoklevelét adományozta a képviselőtestület dr. Kutalik Tamásnak, Kocsonya Lászlónak, Kovács Gáborné Gulyás Ildikónak, Karsai Ferenc Istvánnak, a Hatvani Lovas Egyesületnek, illetve Pro Urbe díjban részesült a Pulzus Sport Egyesület.  

forrás: www.hatvanonline.hu