Nyomtatás

Új munkahelyeket teremtettek Horton

Egy magyar tulajdonú üzletlánc nyitott abc-t Horton, mely több szempontból is fontos az ott élők számára, hiszen amellett, hogy megkönnyíti a helyiek életét, a falu fejlődését is elősegíti.

Nyomtatás

Megalakult a LEADER Egyesületek Szövetsége

LESZalakulokozgyules20131029 22013. október 29-én, 62 LEADER Helyi Akciócsoport közreműködésével Tatárszentgyörgy-Sarlóspusztán létrejött a LEADER Egyesületek Szövetsége országos hatáskörű civil szervezet melynek célja a LEADER szervezetek szakmai munkájának segítése.

 

Az országos ernyőszervezetként működő egyesület vállalja fel a hazai LEADER módszer elveinek megfelelő vidékfejlesztési program szakmai képviseletét, a Helyi Akciócsoportoknál felhalmozódott tudás- és tapasztalat összegyűjtését és megosztását, valamint az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósítandó program népszerűsítését. A szervezet további céljai között szerepel az együttműködés a vidékfejlesztéssel foglalkozó állami és önkormányzati szervekkel a területfejlesztési és területrendezési feladatok ellátásában, valamint a nemzetközi kapcsolatok erősítése a vidékfejlesztés területén.

Nyomtatás

50 év iskolánk életében, 20 év a Móra Ferenc Alapítvány életében

A Móra Ferenc Alapítvány a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatás pályázati felhívásának keretében a „Civil szervezetek, egyházak és önkormányzatok közösségépítő, hagyományőrző tevékenységéhez, megújuló energia hasznosításához kapcsolódó eszközbeszerzéseinek és infrastrukturális beruházásainak támogatása, kiadványok készítése, rendezvények szervezése” című intézkedésre 2013.06.17. napján benyújtott, 8546674707 azonosítószámon nyilvántartott pályázat tárgyát képező 50 év iskolánk életében, 20 év a Móra Ferenc Alapítvány életében című projekt lebonyolítására 2013. november 30-án kerül sor.

 

Nyomtatás

2014-2020-as operatív programok társadalmi egyeztetése - MEGHOSSZABBÍTVA

Magyarország kiemelt nemzeti érdeke, hogy a rendelkezésére álló uniós forrásokat minél hatékonyabban használja fel, ennek érdekében a 2014-2020-as időszakra vonatkozó operatív programokat több szakaszban társadalmi egyeztetésre bocsátjuk. Az operatív programokkal kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat az adott operatív programhoz kapcsolódó internetes fórumon várjuk az ott megadott határidőig.