Nyomtatás

MEGHÍVÓ - „Nők Nógrádban – vidékfejlesztés női szemmel”

M E G H Í V Ó
a 2013. szeptember 25-én szerdán
az MNVH Nógrád Megyei Információs Pontjában
(2619, Legénd Táncsics Mihály u. 6.)
a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és az EPIR
szervezésében megrendezésre kerülő
„Nők Nógrádban – vidékfejlesztés női szemmel”
Nőkről, helyi közösségekről, és a 2014-2020 közötti lehetőségekről szóló
Vidékfejlesztési Konferenciára

A rendezvényen való részvétel térítésmentes, de a helyszín korlátozott befogadó képessége miatt előzetes regisztrációhoz kötött!

Kérem, részvételi szándékát legkésőbb 2013. szeptember 24-ig (keddig)
jelezze a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

Részletes program innen érhető el.

Nyomtatás

Indul a Virágzó Vidékünk Roadshow

A NAKVI 2013. augusztus 3-tól hat állomásos országjáró roadshow-t indít, amely a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) támogatásával megvalósult, mintegy 3000 milliárd forintos fejlesztéseket mutatja be.

Indul a Virágzó Vidékünk Roadshow

A 2007 és 2013 közötti uniós költségvetési ciklusban mintegy 1300 milliárd forint forrás áll Magyarország rendelkezésére agrár- és vidékfejlesztési célokra. Az összeg 90 százalékát már lekötötték – így a ciklus végéig várhatóan nem marad elköltetlen forrás –, s ezek együttesen csaknem 3000 milliárd forint értékű fejlesztést tesznek lehetővé.

 

Mindezidáig az Európai Gazdasági és Vidékfejlesztési Alapból származó támogatási keretből a mezőgazdasági termelők versenyképességét növelő beruházásokra több mint 80 milliárd forintot fizettek ki. Ezek a pályázatok elsősorban állattartó telepek korszerűsítését szolgálták.

 

Nyomtatás

Kifizetési kérelmek

Megjelentek az MVH közleményei a kifizetési kérelmek benyújtásáról:

114/2013. (VII. 22.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

113/2013. (VII. 22.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

112/2013. (VII. 22.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

111/2013. (VII. 22.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás kifizetésének igényléséről

110/2013. (VII.22.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről